Mikor megcsókol,valósággal tüzel az arcom.
Mikor hozzám ér,érzem a forróságot,mely melegíti testét.
Mikor belenézek a szemébe,egyszerre látom a mennyet és poklot.
Mikor hozzám szól,ajkaim lebénulnak,szívem görcsbe rándul.

S Mikor azt mondja szeretlek,élővé válok.

Emlékszel mikor egy kert mélyén eljártuk szerelmünk első táncát?
Úgy éreztem,hogy a hold,s a csillagok is minket néznek töretlenül.
Szívembe véstem azt a pillanatot,még most is rabja vagyok.

Táncos lépteid felkavarták a lágy esti szellőt,
Kecses mozgásod eloszlatott minden sötét felhőt.
Halk szavaid felrázták,életre keltették az erdőt.


Köszönöm, hogy elviseled az elviselhetetlent.
Hogy valamit teremtettél a semmiből.
Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek.
Csupán neked, mindenért neked.

Szeretlek Fürjész Krisztina,és ez örökké így marad!