Ordítanék, de nem tudok, Sírnék, de nem bírok Bíznék, de nem merek...
ELFOG,MEGRAGAD,S TE NEM AKAROD HOGY ELENGEDJEN..
MERT EGYSZER MINDEGYIKÜNKET ELRAGAD
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
ÉS VÉGÜL A HOLD LÁGY FÉNYE SÍMOGAT.
Megérintett a halál gondolata. Elbűvölőnek találtam az áttetsző, légzéstől és mozgástól megfosztott test gondolatát. Nem értettem, hogy mindez mit jelent. Nem féltem. Előfordult, hogy kanyargó erekkel átszőtt csuklómat néztem, és erős késztetést éreztem rá, hogy megszakítsam a vonalak folytonosságát. Talán a halál volt a legkönnyebb és egyben leggyávább megoldás, hogy ne kelljen szembeszállni az élettel, közönyével, súlyával és aggodalmaival. Az az undorító érzés töltött el, hogy elbuktam. De a sors közbelépett újra,és újra.. Még kellek talán..
"Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése